A lelkem ódon, babonás vár,
Mohos, gőgös és elhagyott.
(A két szemem, ugye, milyen nagy?
És nem ragyog és nem ragyog.)

Konganak az elhagyott termek,
A bús falakról rámered
Két nagy, sötét ablak a völgyre.
(Ugye, milyen fáradt szemek?)

Örökös itt a lélekjárás,
A kripta-illat és a köd,
Árnyak suhognak a sötétben
S elátkozott had nyöszörög.

(Csak néha, titkos éji órán
Gyúlnak ki e bús, nagy szemek.)
A fehér asszony jár a várban

S az ablakokon kinevet.

(Ady Endre)

 

 

Csillagjegyek

2011.01.29. 11:27

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az asztrológia az emberiség egyik legősibb tudománya. Minden napjainkig megismert ősi civilizációban fontos szerepe volt, és napjainkban is sokan művelik. Az asztrológia görög eredetű szó, jelentése „csillagtudomány”.Abból a sok generáció alatti megfigyelésből indul ki, hogy összefüggés van az égitestek kölcsönös helyzete és az emberek jelleme, életük sorsdöntő eseményei között, és ez nemcsak az egyénekre vonatkoztatva igaz, hanem a társadalomban végbemenő történések között is. A nyugati kultúrában a közel-keleti asztrológia terjedt el, míg a Távol-Keleten ettől lényegesen különböző, de egymás közt hasonlóságot mutató rendszerek alakultak ki, melyeket összefoglalóan kínai asztrológiának neveznek.

A horoszkóp eredetét keresve több ezer évet kellene visszautazni a történelemben, bár egyes kutatások szerint több mint tízezer évvel korábbról is találhatunk nyomokat, melyek a horoszkóp ősi formáira utalnak.
Alexander Marschack, ausztrál történelemtudós állítása szerint a paleolit korban keletkeztek azok a faragott rénszarvas csontok, melyek egy közel-keleti ásatás során kerültek elő. A csontokon olyan rajzok voltak kivehetők, melyek egyértelműen a hold ciklikus változásait ábrázolták. Természetesen nem horoszkóp volt még ez, de mindenféleképpen annak ősének tekinthető. A leletek több mint 25000 évesek! Az emberek, más támpont híján az égbolt csillagaihoz viszonyítva határozták meg a természet ciklusait.

I.e. 4000 évvel a sumérok, a lépcsős szerkezetű piramisaikat az éjszakai égbolt megfigyelésére használták.
Ez a kiváltság akkoriban a papok előjoga volt. Egyébként nagy általánosságban is elmondható, ami a világ más asztrológiával foglalkozó civilizációira is érvényes volt, hogy a csillagok fürkészése, azok jeleinek értelmezése és a horoszkóp készítése, mindig a hatalom képviselőihez, az uralkodóhoz közel álló papok, tudósok kiváltsága volt. 
A sumérok igen kifinomult asztrológiai tudással rendelkeztek
, amit számos fennmaradt emlék is bizonyít. Találtak olyan sumér ékírásos agyag- és kőtáblákat, melyekből kiderül, hogy gyakori elfoglaltsága volt a papoknak a horoszkóp-készítés.

Az idő túllépett a sumérokon, mikor az akkádok i.e. 2350-ben meghódították a Sumér birodalmat.
A felbecsülhetetlen értékű asztrológiai feljegyzéseket saját nyelvükre fordították le. Az akkádok Nap, Hold és Vénusz imádók voltak, de a többi planétát is figyelembe vették a Szaturnusszal bezárólag. Már az akkádok is képesek voltak számításaikkal pontosan előre jelezni a nap- és holdfogyatkozásokat.

I.e. 2000-re a Sumér birodalom helyén Babilóniát találjuk. A babiloni asztrológusok a zodiákus és a pontos asztronómiai számítások bevezetésével továbbfejlesztették az asztrológiát és a horoszkop-készítést. I.e. 600 körül Babilóniából Egyiptomba és Görögországba is eljut az asztrológia tudománya. A hosszú évszázadok, sőt évezredek számtalan megfigyeléséből nyert tapasztalat lassan kialakította a még korántsem tökéletes, de a mai asztrológiához nagyon hasonló formáját.

I.e. 540-re született meg az az elmélet, amely az ekliptikát 12 egyenlő 30 fokos részre osztotta fel.
Néhány ezer évvel ezelőtt az ókori görögök voltak az elsők, akik több emberöltőn keresztüli megfigyelések alapján, illetve, az ősök üzenetit tanulmányozva rájöttek, hogy a nap és a bolygók állása befolyással van minden ember életére és persze ezen belül az egyénére is, és a jövőjükkel kapcsolatban is válaszokat kaphatnak a bolygók állása alapján. A görögökön kívül, tőlük teljesen függetlenül más civilizációk is ugyan erre a megállapításra jutottak, például az aztékok, toltékok, egyiptomiak, maják, indiaiak, kínaiak, stb.

A kínaiak később kezdtek el a horoszkópkészítéssel foglalkozni, de ők voltak az elsők, akik felfedezték, hogy miként befolyásolja a nap helyzete az évszakok váltakozását. Így a mezőgazdaságban is tudatosan tudták használni az asztrológiát.

I.e. 500 körül Platón foglalkozott asztrológiával és nagy szerepe volt abban, hogy az asztrológia tudomány népszérűsödjön, és szélesebb körben megismerhetővé váljanak az addig elért vívmányai, eredményei. Tulajdonképpen a görögöknek köszönhető, hogy a horoszkóp személyre szabott lett. Az asztrológia Görögországban fejlődött olyan szintre, amit ma, mi is ismerünk. Eleinte horoszkópot uralkodók készíttettek önmaguk, családjuk és persze országuk részére. Később aztán az asztrológusok nagyobb népszerűségnek örvendtek, és felkeresték őket nemesek, katonák és kereskedők, akik hajóikkal és karavánjaikkal terjesztették el a görög típusú horoszkópot. A kereskedelem fejlődésének köszönhetően, ezekben az időkben alakulnak ki a Földközi tenger szerte népszerű görög, és egyiptomi jósdák is.

I.e. 300 környékén volt újabb nagy virágkora az asztrológiának Egyiptomban, mely hatást csak fokozott az Alexandriában működő és később tűzvész martalékává vált világhírű könyvtár, ahol nagy számban fordultak előasztrológiával, és horoszkópkészítéssel foglalkozó könyvek.

Néhány száz évvel később, i.sz. 350 körül, a keresztény egyház megjelenésével és elterjedésével háttérbe szorult a horoszkóp-készítés. Az asztrológiát csak titkos kereteken belül lehetett végezni, hiszen a Pápa ördögi praktikának minősítette az asztrológiával való foglalatoskodást, és kevesen akarták a horoszkóp miatt a máglyán való pörkölődést, karóba-húzást, vagy egyéb más lassú kínhalált kipróbálni.

Galileo Galilei volt az első asztrológus az 1500-as években aki már teleszkópot is használhatott.
A XVII. században egy William Lilly nevű asztrológus megalkotta a keresztény asztrológiát és így már elfogadhatóvá vált az odáig üldözött tudomány az egyház számára is. Ezzel a tettével Lilly elévülhetetlen érdemeket szerzett a ma ismert horoszkóp és asztrológia elfogadtatásában és népszerűsítésében.

Az kétségtelen tény, hogy az emberiség történelmében, a horoszkóp jelenünkben éli legnagyobb virágkorát.
Szinte megszámlálhatatlan formában létezik: napi horoszkóp, heti horoszkóp, havi horoszkóp, szerelmi horoszkop, üzleti horoszkóp, kínai horoszkóp, kelta horoszkóp, maja horoszkop, indiai horoszkóp, baba horoszkóp, utazási horoszkóp, vércsoport horoszkóp és még számos más fajta, amit felsorolni is képtelenség.

Az emberek életében a horoszkóp eleinte azt a funkciót töltötte be, hogy megjósolta háborúk kimenetelét vagy, hogy mi fog történni egy országgal, később aztán az emberek leginkább a saját sorsukra lettek kíváncsiak. A földművelők a világon mindenhol tudják, hogy tavasszal kell vetni és ősszel pedig aratni. Ámde vannak olyan terültek a Földön ahol az évszakok közötti különbségek nem olyan egyértelműek. Ilyenkor kapott szerepet az égen látható csillagképek megfigyelése mivel az évnek ugyanabban a szakában mindig ugyanazt a látványt nyújtotta az éjszakai égbolt így ebből pontosan meg tudták határozni az év melyik hónapjában is járnak. Bizonyos csillagképek (pl.: kos, bika, oroszlán, szűz, mérleg, bak, vízöntő, halak, stb.) ugyanabban a pozícióban vannak az év azonos szakaszaiban. Történészek meglátása szerint ezért válhattak a csillagképek több különböző népnél is a kultúra részévé, ez alapján tudták megállapítani, hogy mikor jött ez az aratás, a szántás vagy éppen a vetés ideje. A nomád népek pedig a csillagképek alapján döntötték el, hogy melyik területre vándoroljanak, hosszú évek tapasztalata után már tudták mikor hol érdemes éppen letelepedni.

 

 

KOS
Március 21.-Április 20.

Uralkodó bolygója: Mars
Kardinális tűzjegy.

E jegy szülöttje temperamentumos, dinamikus, értelmes, szellemes. Cselekedetei mindig nagyon határozottak, és ösztönösek. Mindig törekszik célja elérésére, olykor azonban hiányzik belőle a kitartás. Általában vezető szerepre vágyik, és igen vállalkozó szellemű. Bátran vállal kockázatot, kedveli a kihívásokat. Szereti a szabadságot, az önállóságot, és nem tűri a legkisebb korlátozást sem. Állandóan mozgásban van, nem képes elviselni a tehetetlenséget, és az unalmat. E jegy szimbóluma is egyértelműen mutatja, hogy „fejjel megy a falnak”, mégpedig úgy, hogy sem önmagát, sem környezetét nem kíméli. Olykor olyanokon is átgázol, akiken nem kellene. Szeret vitatkozni, de a viták során gyakran kíméletlen és ingerlékeny, viszont mindig egyenes, és nyílt lapokkal játszik. Merész fellépésével szinte minden helyzetben megállja a helyét. Nem befolyásolható, makacsul kitart elképzelései mellett. Hatalmas öntudattal rendelkezik, mégis néha hiszékeny, és ennek következtében bizony előfordul, hogy csalódások érik. 
A Kos függetlenség, és szabadság iránti vágya ellenére nem képes az egyedüllétre. Szüksége van egy megértő társra és a szenvedélyre. Ha megtalálja azt a személyt, akivel úgy érzi, hogy le tudja élni az életét, akkor kifejezetten hűséges, jó társ válik belőle. De csak akkor, ha társa nem akarja átvenni tőle a vezető szerepet. 
A Kos szülött leginkább hajlamos a lázas, hűléses megbetegedésekre, gyakori alvászavarokra, hajhullásra, kopaszodásra, fejsérülésekre, valamint aranyér bántalmakra.

Színe: piros
Szerencsenapja: kedd
Szerencseszáma: 9
Féme: vas
Köve: ametiszt, rubin
Növénye: rózsa és tüskés bokrok, mohafélék, kaktuszok

 

 

 

 

BIKA
Április 21.-Május 20.

Uralkodó bolygója: Vénusz
Szilárd földjegy.

E jegy szülöttje nagyon kényelmes, nyugodt, és soha nem siet el semmit. Szereti a meleg hangulatú, szépen berendezett lakást, a jó autót, és szívesen gyűjt anyagi javakat, hogy ezeket meg is szerezhesse. Fontos ugyanis, hogy hosszútávon biztosítani tudja önmaga és családja kényelmét. Mindig a család, és az otthon áll első helyen, minden más csak azután következhet. Türelmes, kitartó ember, aki nem szereti életében a túl nagy változásokat, és csak nehezen szokik hozzá az új helyzetekhez. Általában jó barát válik belőle, bár makacs és gyanakvó természete sokszor megrontja a baráti kapcsolatokat. Derekasan tűri a megpróbáltatásokat, de ha egyszer betelik nála a pohár, indulatainak semmi nem szab határt. Ha haragra lobban, kíméletlenül támadhat, sokszor kimondhat meggondolatlan dolgokat is, de nem bosszúálló, és a haragja is hamar elszáll. 
Szeret flörtölni, hódítani, és házasságkötése előtt valószínűleg több párkapcsolaton túl esik. 
Nehezen esik szerelembe, de ha egyszer szerelmes lesz, nagyon hűséges és odaadó társ válik belőle. Rendkívül szeret azonban birtokolni, és érzelmi biztonsága is csak úgy alakul ki, ha magáénak tudhatja kedvesét. 
A Bika szülött hajlamos lehet idegbajokra, a torok- és mellkas megbetegedéseire, és nemibetegségekre. Idősebb korban fennáll a hallásromlás, majd a teljes süketség veszélye is. 

Színe: zöld, sárga
Szerencsenapja: péntek
Szerencseszáma: 6
Féme: réz
Köve: zafír, korall, achát
Növénye: százszorszép, spenót, bodza, len

 

 

 

IKREK
Május 20.-Június 21.

Uralkodó bolygója: Merkúr
Változó levegő jegy.

E jegy szülöttje nyugtalan, mozgékony, gyors észjárású, és jó felfogóképességgel rendelkezik. Gyorsan és könnyen tanul, hatalmas tudásszomjjal rendelkezik. Állandó mozgásban van, szereti a változatosságot, a kalandot, és nagyon rugalmas természetű. Segítőkész, jószívű, és szívesen hoz áldozatot a környezetében élőkért. Ezek ellenére mégis – olykor – határozatlan, és nehezen éli meg a kudarcokat, könnyen eshet depresszióba. Nagyon érzékeny, és labilis idegzetű, ezért a kitartó, nehéz munkára nem alkalmas. Hangulata gyakran változik, és itt találjuk magunkat szembe azzal a ténnyel, hogy az Ikrek szimbóluma végül is egy ikerpár. Egyik pillanatban ugyanis még vidám, és felszabadult, a másikban pedig már szomorú, és lehangolt, mintha két személy versengene benne. 
Élete során nagyon sok mindennel megpróbálkozik, mivel képtelen kitartani egy cél mellett. Felületes, gyorsan hoz döntéseket, és ezért sokszor elhamarkodottan cselekszik. Mindig jót akar, könnyen köt ismeretségeket, az őszinteséget azonban gyakran már-már túlzásba viszi.
Az Ikrek lételeme a kommunikáció, ezért nem tud barátok, és partner nélkül létezni, nagyon fontos számára, hogy beszélgetni tudjon. 
A változatosság szeretete miatt nagyon nehezen marad meg egy kapcsolatban, általában pont a kíváncsiság az, ami továbbhajtja. 
E jegy szülöttje hajlamos idegrendszeri megbetegedésekre, reumára, valamint tüdő- és légzőszervi problémákra.

Színe: világossárga
Szerencsenapja: szerda
Szerencseszáma: 5
Féme: higany
Köve: aquamarin, topáz, azálea
Növénye: körömvirág, jázmin, petrezselyem, kömény

 

 

 

 

RÁK
Június 21.-Július 20.

Uralkodó bolygója: Hold
Kardinális vízjegy.

E jegy szülöttje türelmes, kedves, rendkívül család- és otthonszerető. Szereti a kényelmet, a jólétet. Nagyon kötődik a múlthoz, sokat töpreng a múlt fontosabb eseményein, általában sok emléktárgyat és fényképet gyűjtöget. Fantáziája kifejezetten élénk, beszéd- és íráskészsége kiváló. Hangulata mindig változik, de igazán nagy indulatokra csak nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem képes. Túl érzékeny, többnyire könnyen befolyásolható, ezért élete során nagyon sok csalódáson megy át. 
Fiatalon házasodik, és előfordulhat, hogy több házasságot vagy élettársi kapcsolatot is maga mögött hagy, ha az nem az érzelmi elvárásai szerint alakul. Kifejezetten gyengéd, bensőséges kapcsolatra vágyik, és soha nem felejti el, ha egyszer megbántják. Ha szerelmes, akkor nagyon hűséges és odaadó társ válik belőle, kitűnő családapa, vagy családanya szerepet tölt be a családban.
A Rák havában született ember hajlamos az emésztőrendszeri megbetegedésekre, nők esetében nőgyógyászati problémákra, valamint daganatos megbetegedésekre.

Színe: szürke, halványlila, világoszöld
Szerencsenapja: hétfő
Szerencseszáma: 2, 7
Féme: ezüst
Köve: smaragd, gyöngy, hegyi kristály
Növénye: mogyoró, mák, liliom, uborka, nád

 

 

 

 

OROSZLÁN
Július 21.-Augusztus 20.

Uralkodó bolygója: Nap
Szilárd tűzjegy.

E jegy szülöttje bátor, erős, nagyvonalú, kezdeményező, és sokszor lusta, zsarnokoskodó. Szereti az életet, éppen ezért erős életerő jellemzi. Szeret szerepelni, és középpontban lenni, lételeme, hogy elismerjék, és felnézzenek rá. Társaságban általában kedvelt személy, és sokan szeretik. Hatalmas optimizmussal és bizalommal viseltetik minden és mindenki iránt. Fontos számára, hogy vezető szerephez jusson, és néha hencegővé és fellengzőssé is válhat. Ez azonban csak a kisebbrendűségi érzésének tudható be. Céltudatos, szereti maga irányítani a dolgokat. Ha egy Oroszlán lecsúszik pozíciójából, nem mindig képes talpra állni, és elölről kezdeni. Tanulni nem szeret, de ha a szükség megkívánja, hogy életét jobbá tehesse, vagy magasabb pozícióba jusson, hatalmas akaraterővel veti bele magát a továbbképzésbe.
Sokan szeretik, érzelmi kapcsolataiban azonban csak ritkán találja meg a harmóniát. Általában több válás és házasság van az életében, és inkább az élettársi kapcsolatot tartja megfelelőnek. A párkapcsolatban nem jellemző rá a kitartás és a hűség, imádja a kalandokat, és amolyan „trófeákat” gyűjt. Barátai mellett azonban kitart, de csak addig, amíg nem érzi magát sebzettnek. Ha ugyanis nagyon megbántják, képes arra, hogy sohasem bocsát meg többé. 
E jegy szülöttje hajlamos a szembetegségekre, szívbajokra, vérkeringési zavarokra.

Színe: sárga
Szerencsenapja: vasárnap
Szerencseszáma: 1, 4
Féme: arany
Köve: rubin, gyémánt, jáspis
Növénye: pünkösdi rózsa, kankalin, krizantém, kamilla, napraforgó

 

 

 

 

SZŰZ
Augusztus 21.-Szeptember 20.

Uralkodó bolygója: Merkúr
Változó földjegy.

E jegy szülöttje igen gyakorlatias, racionális, továbbá remekül ért a pénzügyekhez, és a kereskedelemhez. Könnyen tanul, de nyelvérzéke még ezen felül is kimagasló. Szorgalmas, és fontos számára, hogy mindig hasznosan tevékenykedhessen. Jószívű, szívesen segít másokon, akár ellenszolgáltatás nélkül is. Ezzel szemben arra számít, hogy – ha neki is segítségre lesz szüksége – akkor viszonozni fogják segítőkészségét. 
Szereti a tisztaságot, és ez már-már átmehet rendmániába is. Erős önfegyelemmel és kitartással rendelkezik. Ha valamit elhatároz, akkor azt általában véghez is viszi. Nagyon fél az ismeretlentől, ezért kevés bizalommal viseltetik az emberek és az élet különböző dolgai iránt. Gyakran előfordul, hogy valóságos napirendi pontok szerint él, és ezt még partnere sem képes felborítani. 
A kapcsolataiban is nagyon óvatos, bizalmatlan, ezért csak nagyon nehezen lehet elnyerni a szívét. Ha azonban végre sikerül meghódítani, akkor kifejezetten gondoskodó társ válik belőle.
A Szűz havában született ember hajlamos az idegösszeomlásra, elmebajra, neurotikus problémákra, valamint emésztő- és bélrendszeri betegségekre.

Színe: barna, fehér
Szerencsenapja: szerda
Szerencseszáma: 5
Féme: higany
Köve: topáz, smaragd, karneol
Növénye: páfrány, szeder, alma, saláta, árpa, búza, rozs

 

 

 

 

 

MÉRLEG
Szeptember 21.-Október 20.

Uralkodó bolygója: Vénusz
Kardinális levegőjegy.

E jegy szülöttje igen szeretetre méltó, és népszerű. Könnyen barátkozik, ugyanakkor barátai mellett nem kitartó. Számára a legfontosabb a kiegyensúlyozottság, a mérlegnek mindkét oldalát egyensúlyban szereti tudni. 
Szeret ismerkedni, flörtölni, a hűség pedig semmilyen formában nem erős oldala. Hajlamos a kicsapongó életvitelre, és az események túlzott kiszínezésére. Elsősorban önmagával, és saját kényelmével foglalkozik. A vitákat, veszekedéseket, aggresszivítást egyáltalán nem kedveli, és kerüli is a konfliktushelyzeteket. Nagyon nehezen hoz döntéseket, gyakran teljesen döntésképtelen. Hiányzik belőle a kitartás és az akaraterő, éppen ezért nem is alkalmas vezető pozíció betöltésére. 
Élete során többször házasodhat, mivel érzései hamar kihűlnek, és szeret külön utakon járni. Kapcsolatok nélkül azonban képtelen létezni. Érdeklődése az örök, kiolthatatlan szerelem körül forog, és állandóan arra törekszik, hogy megtalálja azt a társat, aki őt kiegészítheti. Szakítani nem szeret, ezért még a kevésbé jó kapcsolatnak is csak nagyon nehezen vet véget. 
A Mérleg jegyében született ember hajlamos a nemibetegségekre, ideg- és elmebajokra.

Színe: sárga, világoszöld, kék
Szerencsenapja: péntek
Szerencseszáma: 6
Féme: sárgaréz
Köve: gyémánt, zafír, márvány
Növénye: orgona, gyöngyvirág, orchidea, tulipán, citrom, zsálya

 

 

 

 

SKORPIÓ
Október 21.-ovember 20.

Uralkodó bolygója: Mars, Plútó
Szilárd, vízjegy.

E jegy szülöttje titokzatos, szenvedélyes, erős akaratú, határozott és elszánt. Mindig küzd, és céljai elérésében végtelenül kitartó. Fontos számára a hatalom, és sokszor önfejű, hiszen a végletekig képes ragaszkodni a véleményéhez. Hatalmas önfegyelemmel rendelkezik, és ritkán adódik olyan helyzet, amiből ne tudna felállni, és továbbfolytatni útját.
A Skorpió a végletek embere. Számára csak fekete és fehér létezik, középút egyáltalán nincs. Ha valaki egyszer megbántja, soha nem felejt, és nem bocsát meg, sérelmeit mélyen elraktározza. 
Kiváló vezetővé válhat, és ezt értelmi képességének, és erős akaraterejének köszönheti. Általában könnyen hoz döntéseket, és az élet minden területén megállja a helyét. 
A szerelmi életére is jellemző a lobogó, hatalmas szenvedély, de nem minden esetben hűséges, és rettentően féltékeny. Érzelmeit azonban csak ritkán mutatja ki, mert szereti maga irányítani az életét. Nem tudja elviselni a kiszolgáltatottságot, és hiányzik belőle a bizalom, talán éppen ezért marad titokzatos a végletekig. 
A Skorpió havában született ember hajlamos hólyag, végbél, prosztata, méh, petefészek megbetegedésekre. 

Színe: piros
Szerencsenapja: kedd
Szerencseszáma: 9, 0
Féme: mágnes, vas
Köve: topáz, ametiszt
Növénye: tölgy, juharfa, málna, bab, bazsalikom

 

 

 

 

NYILAS
November 21.-December 20.

Uralkodó bolygója: Jupiter
Változó tűzjegy.

E jegy szülöttje igazságos, becsületes, őszinte, megértő, és emberszerető. Nem jellemző rá a lustaság, de eredmények elérésére önmagában nem alkalmas. Haragja könnyen fellobban, de nem bosszúálló, és sérelmeit általában hamar el is felejti. Hajlamos az óvatosságra, és a bizalmatlanságra, mégis nehezen feltételezi egy barátról, hogy hamis. Ez azért van, mert azt hiszi, hogy mindenki olyan becsületes és nyíltszívű, mint ő. Lételeme a szabadság és a függetlenség, ezért általában későn házasodik. Ha azonban megtalálja élete párját, akkor hűséges, és a végletekig kitart mellette. Számára a szexualitáshoz nem feltétlenül szükségesek az érzelmi szálak.
Takarékos, rendszeresen spórol, a pazarlást mélyen megveti. Kiváló vezető válhat belőle, mert úgy osztogatja parancsait, utasításait, hogy az sohasem bántó, és megalázó. Az igazáért – békés, nyugodt természete ellenére is – a végtelenségig harcol. Ha olyan dologra akarják rávenni, amiben nem hisz, képtelen bármit is tenni az ügy érdekében. 
A Nyilas jegyében született ember hajlamos balesetek elszenvedésére, a medencecsontok megbetegedésére, reumára. 

Színe: kék, mályva
Szerencsenapja: csütörtök
Szerencseszáma: 3
Féme: ón
Köve: türkiz
Növénye: szegfű, begónia, mályva, menta

 

 

 

 

BAK
December 21.-Január 20.

Uralkodó bolygója: Szaturnusz
Kardinális földjegy.

E jegy szülöttje kedves, józan gondolkodású, megfontolt, és anyagias beállítottságú. Zárkózott, ugyanakkor kedveli a társaságot is, még akkor is, ha inkább megfigyelőként van jelen, mint aktív résztvevőként. Kevés barátja van, de akit barátnak tekint, ahhoz igazi, mély barátság fűzi. 
Döntéseit igazságosan hozza meg, ugyanakkor nem befolyásolható. Képes a bolhából elefántot csinálni, még olyan dolgokban is, ami mások szemében pusztán apró bosszúság. Saját, megszokott környezetéhez a végletekig ragaszkodik, akárcsak tárgyaihoz. Nehezen viseli a változásokat. A vagyonszerzés számára hatalmas öröm, és vigyáz is vagyonára. Nem szereti két kézzel szórni a pénzt, inkább kétszer meggondol egy kiadást, minthogy egyszer felelőtlenül költekezzen. 
A szerelemben nagyon magasra emeli a mércét, és csak nagyon sokára mutatja ki érzelmeit. Inkább hűvös és tartózkodó, gyakran óvatos. Ha megismeri társát, és közel engedi magához, igaz, melegszívű társ válik belőle, aki segítőkész a bajban is.
A Bak havában született személy hajlamos a csontbántalmakra, rossz fogakra, izületi bántalmakra, rákos és egyéb rosszindulatú daganatokra. 

Színe: sötétzöld, fekete, barna
Szerencsenapja: szombat
Szerencseszáma: 8
Féme: ólom
Köve: gyémánt, ónix
Növénye: árvácska, búzavirág, borostyán, fenyő

 

 

 

 

VÍZÖNTŐ
Január 21.-Február 20.

Uralkodó bolygója: Szaturnusz, Uránusz
Szilárd levegőjegy.

E jegy szülöttje melegszívű, emberbarát, és jó modorú. Kitűnő emlékezőtehetséggel rendelkezik, és felfogóképessége is átlagon felüli. Lételeme a függetlenség, ezért még házasemberként is szüksége van egy fajta szabadságra, különben képes különválni kedvesétől. Ha partnere megérti a függetlenség iránti vágyát, és biztosítja is számára a szabadságot, jóban-rosszban kitart mellette. Inkább az eszére hallgat, mint a szívére, ezért inkább a realitások talaján mozog. Hosszú időre nem képes lekötni magát semmiben, hamar megun mindent, mert rabságnak érzi a kötöttségeket. 
A Vízöntő havában született ember hajlamos a vérkeringési zavarokra, érgörcsre, gyomor- és májbajokra.

Színe: zöld, ibolyalila, fekete
Szerencsenapja: szombat, vasárnap
Szerencseszáma: 1, 4
Féme: alumínium, ólom, urán
Köve: ametiszt, borostyán, opál
Növénye: alpesi rózsa, orgona, tömjén, útifű

 

 

HALAK
Február 21.-Március 20.
Uralkodó bolygója: Jupiter, Neptunusz
Változó vízjegy.

E jegy szülöttje intenzív lelki életet él. Általában a pillanatnyi hangulat hatására cselekszik, ezért tettei nem következetesek, és gyakran kiszámíthatatlanok. Nagyon tehetséges, és saját szorgalmának köszönhetően kiváló eredményeket képes elérni. Ennek ellenére önmagával sokszor elégedetlen, és ez könnyen önsajnálkozásba megy át. Fantáziája igen gazdag, az örökös álmodozás jellemzi mindennapjait. Könnyen befolyásolható, és alkalmazkodóképessége nem ismer határokat. Életében nagy megpróbáltatásokban van része, de ezek nem törik meg, és szerencsésen kerül ki a konfliktushelyzetekből. Önfeláldozósága nem ismer határokat, az emberekhez általában megértéssel és szeretettel közeledik. Ha sérelem éri, könnyen válhat depresszióssá.
Párjához hűséges, és a rajongásig képes szeretni mindaddig, amíg érzi, hogy viszontszeretik. 
A Halak jegyében született ember hajlamos tüdőbajra, érelmeszesedésre, továbbá idegi problémákra. 

Színe: zöld, ibolyalila, homokszín
Szerencsenapja: csütörtök, hétfő
Szerencseszáma: 3, 7
Féme: magnézium, cink
Köve: zafír, korall, ametiszt
Növénye: liliom, boróka, jázmin

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy nagyon régi álmom

2011.01.29. 09:59

 Meleg, fülledt, külvárosi éjszaka.. A  kocsik halkan búgtak a messzi főúton, pár kutya csahol csak, valaki jár még az utcákon. Az órára nézek: 00:27. Már megint, pedig holnap 8-kor kelés. Imádom a nyarat, a szerelmes éjszakák és azt a bizalmas hangulatot amit csak maga a nyár adhat. Mégis ez az átkozott meleg.. Fordultam egyet, és ledobtam az ágyról a takarót, szemhéjaimat erőltetve szorítottam össze. Aludni fogok! Mondtam én, válasz persze nem érkezett, talán csak egy a távolban felbúgó sziréna hangja akart feleselni velem, mindhiába. Hetek óta nem aludtam jól igazán, vizsgaidőszak, viszályok, minden közbejött. Szeretem az álmaimat, legyenek azok félelmetesek vagy éppen kuszák és értelmetlenek. Mindig is érdekelt mit is rejthetnek igazán.. De manapság  álomlátás helyett inkább a plafont néztem. Mint ma este is. Megint fordultam egyet: 01:41. Csodás, aludtam volna? Kizárt, a fáradtság érzése még ott nehezedett a pilláimon. Na jó. Felkeltem és egy pohár tejért indultam a konyhába. Az valahogy mindig megnyugtat, mindig kivéve, ha én azt szeretném. A tej áldó hatalma.. Lassan csúsztak le a kortyok, kinek hiányzik egy jó kis torokfájás? Majd miután kiürítettem a garfield-os bögre tartalmát visszabújtam az ágyban. 3:12 volt az utolsó időpont amire emlékszem, utána feladtam a küzdelmet, és talán valaki látva hogy „megtörtem",  végre megadta eddigi kitartásomért a jutalmat: elaludtam, vagyis inkább elutaztam..

Ősz volt, szeles de még napos, pont ahogy én szeretem. Egy erdőben lehettem, egy forrás mellett, összehúzott lábbal ültem, és néztem ahogy csorog le a víz a kis sziklafalról. Egy faházikó volt mellettem, idillikus, amolyan polgárháborús időkből visszamaradt fajta: roskadozó rönkök egymásra pakolva, 4 szög alaprajz, szűk ablakok. Távol a mai modernségtől.. Lassan nyílt ki az ajtó, régen csinálhatott már így, szűrtem le a sarokvasak sikító hangjából. Ösztönösen keltem fel és indultam el felé, majd léptem át a küszöböt, és zuhanta bele a semmibe. Sokszor álmodom hasonlót, és általában felébredek, de most mielőtt megriadhattam volna meleg karok fogtak át, és tartottak meg. Zuhantam, de már nem féltem.. Tudtam ez nem olyan, mint máskor. Fel akartam nézni, de nem tudtam, csak vártam. Mire? Akkor még én sem tudtam..

Lassan nyitottam ki a szememet, valaki meglökött. A suliban voltam, mindenki szaladt, kiabált. Ismerős volt a kép, már nem a történés, hanem maga a jelenet. Az emberek, ahogy szaladgáltak, a szemszög, tudtam, hogy ez már egyszer megtörtént velem. Mosolygós alak lépett mellém. Ki ö? Ismerem? Magas test, széles vállak, rövidre nyírt barna haj, apró  szakáll  az állán és átható mélybarna szemek. Ki  vagy? De mielőtt  kérdezhettem volna, már beszélgettünk.. Több jelenetet futottunk így végig társ volt, aztán ellenség, tanár, majd barát és testvér.. Kérdezni akartam, de a történések csak folytak körülöttünk, újra átéltem őket, de a végük más lett. Sokkal jobb, sokkal kerekebb, mint ahogy nekem azt akkor ki sikerült hoznom belőle. Végül ismét ott voltam a vízesésnél. Zavaros volt minden, nem értettem miért kellett ezeket újra átélnem, de már nem voltam egyedül. Egy függő ágyban feküdt, amolyan idillikus pózban: hátán fekve, kezei a feje alatt, egyik lába felhúzva. Rám nézett, mintha ezer év bölcsessége sütött volna vissza rám. Sosem láttam, sohasem, visszhangzott a gondolat, mégis minden rezdülését ismertem. A mosolyt a szája szegletébe, az illatát, amit felém fújt a szél. Intett, és megindultam felé, mutatott, és lefeküdtem mellé. Átkarolt, de nem úgy, ahogy egy szerető karolja a kedvesét.. Hanem ahogy egy anya a gyermekét, óvott és suttogott valamit a fülembe, ringatott és eloszlatta minden szomorúságomat.. Sohasem hallottam a hangját, sohasem értettem, amit beszélt hozzám, mégis mindig éreztem annak az értelmét..

Hangos csipogás szakított ki a karjaiból. 08:30, amit a telefonom valahogy nem bírt megállni szó nélkül. Így jár aki a nagy meleg előtt el akarja intézni a teendőjét. Felkeltem, és előre néztem. Még mindig éreztem az orromba az illatát, még mindig velem volt az ölelése. Nyugodt voltam, és amit már hetek óta nem: kipihent. Hatalmas mosoly volt még akkor is az arcomon, amikor a fürdőszobába a zuhany alá álltam. Egyetlen másik álmom volt ami ilyen részletekben maradt meg bennem, a többi a nap fényétől elhalványult. Vidáman ültem be a gépem elé, igen egy kis pötyögés nélkül sajnos nem megy a napom, és megosztottam élményemet egy jó barátnőmmel. Mind a ketten vonzódunk az ezoterika iránt, de tudásban itt ő győz. Azt mondta : asztrális szerető.. Először nem értettem, még most sem igazán ennek a jelentését. De  ö volt az? Egyfajta „őrzőangyalom"? Mi volt ö? Egyáltalán személy? Létezik? Vagy csak egy kusza álom volt? Rengeteg a kérdés.. Egy biztos, várni fogom mától, akarni újra ezt az álmot..

 

Találj meg!

2011.01.04. 21:08

Csak ülsz és meredsz. 
Gondolkozol. 
Bizonyosságot keresel, holott még magadban sem vagy biztos. 

A folyosó sötét, csak néhány lámpa pislákol. 
Hol van a fény? 
Elhatározod, megkeresed, de vajon merre indulj? 
Melyik irány a helyes? 
Lehet több fényforrás létezik. 
Vagy csak a tükörképek tévesztenek meg? 
A melegséget kell megtalálnod. 
A magot. 

A folyosó üres, kopár, rideg. 
Mennyi gondolat halad át rajta egy rövid nap alatt! 

Oldalra nézel. 
Ott ül melletted. 
Mondanál valamit szívesen. 
Nem szólalsz meg. 
A csend többet ér. 

Mi a remény? 
Úr ő? 
És ha az, milyen? 
Kegyetlen? 
Öljük meg a reményt! 
A biztos jobb úr. 
Nem ígérget hiába. 
Nem ringat rózsásnak vélt véres álmokba. 
Nem késztet felesleges cselekvésre, és nem fojtja beléd a tettet. 
Irányt mutat. 

Remélem a biztosat. 

Gyere értem! 

(vers: Bojtor Adrienn, képek: Carsten Peter)

 

 
 
 

 

Vattacukor-dög

2011.01.04. 20:18

Nem gondoltam volna, hogy valaha engem is elér a kutyafajták iránti láz. De itt van! Kedves blogom, fogadd szeretettel a Pomerániai törpespitzek legszebbjét, Elishát. Már a neve is meg van, csak ő nincs... Még rám vár valahol. De már készen állok rá! Végre lesz valaki, aki feltétel nélkül szeret majd, hiszen én már most a szívembe zártam. 





 

Főnix

2011.01.04. 20:06

 Nem megy ez a blogvezetés olyan gyakorisággal, mint szeretném...  :) De új évi fogadalmaim között volt ez is, hogy lelkiismeretesebb leszek. Mindenben.
Szeretném, ha végre kicsit lecsillapodnának a hullámok körülöttem, túl nagy kövek estek a kis "tavamban", de már látom célt.
A tavalyi évem összegezve szuper volt. Van 2 csodás férfi az életemben, akikre bármiben számíthatok, és a legjobb barátnőm, az örök menedékem. Karrier terén is sokat fejlődtem, csupán a tanulás terén bizonytalanodtam el. Akarom folytatni, de még a döntés előttem áll. Meg fogom hozni, napokon belül. Egészen eddig biztos voltam magamban, de most... Ismét elbizonytalanodtam.

Mit gondoltok a szerelemről? Fontos ez egyáltalán az életben? Nagyon sokáig féltem a gondolattól, hogy egyedül maradok. Szeretnék családot, hallani a gyerekeim nevetését és elindítani őket az úton. Ehhez szerelem kell? A válasz ösztönösen az, hogy igen. É még is máshogy érzem már. Hátráltat az érzés, fusztrál. Vagy talán ez akkor már nem is az? Pezsegnek bennem a gondolatok. Túl sokat gondolkozom megtörtént és meg nem történt helyzeteken, álmaimon. Idén ki fogok lépni az álomvilágomból. Felnövök. Félek tőle, de máshogy nem fog menni. Minden nap egy újabb lehetőség, életem nagy napja. Most még lelkem egyik felénél nyalogatom a sebeimet, de holnaptól feléledek. Ígérem. Magamnak... 

 

Meleg könnyeim gurulnak végig az arcomon,
Fájdalom itatja át mindegyik cseppet,
Koronázatlan királya vagyok gondolataimnak,
S te vagy az kit éppen kiheverek.


Szemeim égnek, s nem csitul a csatornák pörölye,
Csak hull a záporeső, s elárasztja mindenem!
Váratlanul hibádzik egy gondolatom,
Miben reád emlékezem,

Várnálak, hogy elmondhassam,
Nem jelentesz már semmit sem!
Kimondatlan szavak égnek az ajkamon,
S beleivódnak a szívembe,

De a múlandó perceidnek lejárt az ideje,
S kitörölni ugyan nem is,
De elcsitítani, nagyon igen!
Tudom, hogy elmentél, s vissza már nem jöhetsz!

Bár a szívem sajog, de ő tudja legjobban ezt!
S holnaptól újra ragyog a nap,
Feltámad hamvaiból, mint a főnix madár,
S elkápráztat téged is, mint megannyi tündérvirág!

 

Életjel

2010.10.07. 15:20

Régen írtam. Sosem voltam az ilyen dolgokban túl rendszeres... De végül mindig kimagyaráztam magamat, magam előtt. Most is, gondban voltam, napok óta szinte semmit sem aludtam.

Éreztétek már úgy, hogy egy karnyújtásnyira van tőletek a boldogság, de ha érte kapnátok szakadékba zuhannátok? Hát, ezzel én most pont így vagyok. Tudom mit akarok, de ha lépek felborítom az életem és senki sem lesz boldog. Épp ezért semmit sem teszek, csak hallgatok... Próbálom magam lefoglalni, erre sokszor jó megoldást nyújtanak az állatok.

Sajnos itt, ahol élek, nincs kis kedvencem. Vagy legalábbis nem a szó legszorosabb értelmében! :) Mindig is imádtam a medvéket, és most is van egy. Persze nem igazi, meg nem is plüssből. Még csak nem is medvés... De akartam egyet, és most van egy. Szeretem őt, nagyon. Játékos, de elhivatott, ha kell bárkit rendbe rak, néha végzetesen is komolyan vet véget dolgoknak... De vajból van a szíve. Sokat gondolok rá, de nem nehéz, ha az ember ilyen videókba fut bele...! Ezzel elérkeztem a mondandómhoz.

Talán csak saját szórakoztatásomra, de a rendszeresség kedvéért ha találok valami érdekeset ide felteszem. Jó lesz egy idő múlva visszanézni, régebben mi is foglalkoztatott. Gondolom vegyes lesz a kép. 

Kezdő gondolatok

2010.09.29. 20:11

 Itt vagyok, mondhatom akár, hogy újra, de igazán sosem vezettem még blogot. Sokszor megpróbálkoztam már vele, de jobb szerettem a gondolataimat élőben megosztani másokkal. Eddig erre volt lehetőségem, most azonban olyan mélységekben értem, ahol már senkire sem számíthatok teljesen... Sokan vannak, de mélyen már senki nem fog meg közülük, nem értik meg azt, amit érzek. És talán nem is szeretném, hogy megértsenek. Csak ki akarom magamból adni, hogy aztán később jó érzéssel visszatekinthessek. Mindig is az érzések és a misztika embere voltam... Ez sem szokványos blog lesz tehát. Képek, versek, naplóbejegyzések kusza hálózata adja majd az egészet. Kezdjünk is bele hát az én bizarr kis tündérmesémben! 

 

 

 

süti beállítások módosítása